Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2014. Február 06. 16:32, csütörtök | Kék hírek
Forrás: omegahirek | Füssy Angéla

Veszprém | Gimnazista lányt mentettek – nyolc méter magasan lógott az ablakpárkányon

Veszprém | Gimnazista lányt mentettek – nyolc méter magasan lógott az ablakpárkányon

Nem sokon múlt, hogy tragikus balesetet szenvedjen egy tizenharmadik osztályos gimnazista Veszprémben. A 17 éves lány iskolájának második emeleti ablakának párkányáról lógott lefelé, nyolc méter magasan, mikor szerencséjére kiszúrta egy szolgálati autóval épp arra haladó rendőr. A gimnazistát, aki állítólag kiesett az ablakon, a rendőr, két közterület felügyelő, valamint az iskola takarítónője mentette meg.

Még mindig rejtély pontosan hogyan is esett ki a lány az ablakon. Annyi bizonyos, azért ment vissza délután öt óra után az iskolába, mert bent felejtette a mobilját. Biztonsági okokból az épület bejárati ajtaja folyamatosan zárva van, csak a portaszolgálat segítségével lehet bejutni. A tantermet pedig a takarítónő nyithatta ki, aki azután folytatta a munkáját. A gimnazista lány megmentőinek azt mondta csak ki akart nézni a nyitott ablakon, amikor az iskolatáskája lecsúszott a válláról, és kibillent az ablakon, ahogy utánakapott egyensúlyát veszítette és ő is kiesett. Csak a szerencsének köszönhető, hogy meg tudott kapaszkodni a párkányban. Ahogy az is, hogy Hámori György gyulafirátóti körzeti megbízott épp arra járt.

A főtörzsőrmester kérdésünkre elmondta, abból a távolságból, ráadásul szürkületben csak azt szúrta ki, hogy valami lóg az ablaknál. Azonnal félreállt, és az épülethez sietett – ahol aztán végig szóval tartotta a lányban a lelket, hogy kapaszkodjon erősen, meg fogják menteni. „Közben beálltam az ablak alá, hogyha mégis leesne, legalább el tudjam kapni. Jó tíz perce lóghatott, két kézzel kapaszkodva a párkányba, látszott, hogy már nem bírja sokáig tartani magát” – mesélte Hámori György. A főtörzsőrmester két közterület felügyelő segítségét kérte, hogy a főbejáraton próbáljanak bejutni az iskolába, és bárkit, aki bent van értesíteni és a segítségét kérni. Így hallotta meg a kiabálást az iskola termeit takarító takarítónő, aki végül behúzta a lányt az ablakból.

Szarka László, a Vetési Gimnázium igazgatója elmondta, nagy szerencse, hogy az iskolában diákok, pedagógusok és alkalmazottak odafigyelnek egymásra. „Könnyen lehetett volna tragédia a balesetből. Diákunk szerencséje az is, hogy segítői mindannyian jókor voltak jó helyen” – fogalmazott az igazgató.

Úgy tudjuk a megmentett gimnazista jó tanuló, orvosi egyetemre készül. Tanulmányai mellett sportol is. Az eset után is épp, hogy megnyugodott, azonnal edzésre indult.

Címkék: veszprém

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült