Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2012. Március 30. 07:15, péntek | Kék hírek
Forrás: mno / MTI

Kútban találták meg a négy évvel ezelőtti gyilkosság áldozatát

Kútban találták meg a négy évvel ezelőtti gyilkosság áldozatát

Négy évvel a bűntény után derítettek fel egy gyilkosságot Egerben; az eddig ismeretlen tettes 2008-ban vert agyon egy 46 éves nőt.

A gyanúsított azonos azzal a most 30 éves férfival, aki életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, mert 2009-ben baltával agyonütött egy svájci nőt a Bács-Kiskun megyei Szankon.

A nyomozás során régészek segítségével az egyik egri ház udvarán, egy betemetett kútba rejtve találták meg az áldozat holttestét; a bűntény szerdai rekonstruálása alkalmával a gyanúsított beismerő vallomást tett.

Az alezredes elmondta, hogy az áldozat lánya 2008 júniusában tett bejelentést édesanyja eltűnéséről, majd miután a rendőrök a törvényben meghatározott határidőig sem találták meg az asszonyt, lezárták az eljárást.

Ugyanakkor az elmúlt évben felülvizsgálták az eltűnési ügyeket, s ekkor derült ki, hogy összefüggés lelhető fel a szanki gyilkos személye és a nő között. E. Tamás ugyanis közös portán lakott a nővel és annak férjével Egerben, a Vörösmarty úton.

A helyszíni vizsgálat során megtalálták a holttestet, és a boncolás során kiderült, hogy a nő gyilkosság áldozatává vált. A gyanúsított a kihallgatása során elmondta, hogy kapcsolata volt az áldozat lányával, ám ezt az anya ellenezte, ezért haragos viszony alakult ki közöttük. A gyilkosságot ittasan követte el, állítása szerint az alkohol rendkívüli agresszivitást vált ki nála.

A Szegedi Ítélőtábla 2010 októberében ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre az akkor 28 éves férfit. A verdikt szerint E. Tamás akkor egy baltával tizenötször sújtott le áldozatára, majd 168 ezer forintnyi értéket zsákmányolt. A táblabíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a férfit, aki legkorábban harminc év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült