Hírek
2014. Február 26. 11:51, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Hivatalos Európa-bajnokság lett a magyar Suzuki Kupa
A magyar nemzeti bajnokság mellett az idén már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Európa-bajnokság lesz a 2006-ban indult Suzuki Swift autós gyorsasági kupa.
A sorozat keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, tavaly, a kupa átszervezésével és a szabályrendszer átalakításával kezdődött meg az a folyamat, amelynek eredményeként az idén Magyarország mellett Ausztriában és Szlovákiában is versenyez majd a mezőny.
Burkus Egon, az immár Suzuki Cup Europe néven futó sorozat promótere emlékeztetett rá, a kupa célja eredetileg is a magyar autósport utánpótlás-nevelésének segítése volt, 2010 óta azonban még nagyobb szerepet kapott a tehetséggondozás. Kiemelte, hogy a bajnokság az elmúlt nyolc év alatt olyan versenyzőket nevelt ki, akik azóta már rangos nemzetközi versenysorozatokban szerepelnek.
Példaként említette többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyének egyetlen magyar pilótáját, Michelisz Norbertet, valamint a kamion Európa-bajnokságon tavaly összetettben negyedik Kiss Norbertet, ők ugyanis egyaránt a Suzuki Swift Kupában kezdték pályafutásukat.
Újdonság még, hogy az idén már a magyar Suzuki gyár biztosítja a sorozat technikai hátterét, így az eddig megszokott 1,3 literes motorral ellátott autók mellett már az 1,6-os, 150 lóerős Sport Swifttel is indulhatnak pilóták.
A hét futamból álló Suzuki Cup Europe versenyeit az idén a Hungaroringen, a Pannóniaringen, a Slovakiaringen, a Salzburgringen és a Forma-1-es pályaként az elitkategóriába ebben az évben visszatérő spielbergi Red Bull Ringen bonyolítják le.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.