Hírek
2012. Február 15. 07:35, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Három csapás: életfogytiglanra ítélték a bankrablót
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon azt a sümegi férfit, aki 2010 nyarán hét esetben rabolt ki vagy próbált meg kirabolni nyugat-dunántúli pénzintézeti fiókokat.
A férfi az első olyan, erőszakos cselekményt elkövető vádlott Zalában, aki ellen az úgynevezett három csapás elve alapján hoztak ilyen súlyos ítéletet.
A 44 éves Matolcsi Lászlót a bíróság egyebek mellett többrendbeli, jelentős értékre, fegyverrel, folytatólagosan elkövetett rablás, valamint annak kísérlete és előkészülete miatt, továbbá a személyi szabadság hét esetben – ebből kétszer fegyveresen – elkövetett megsértésének bűntette miatt ítélte életfogytig tartó fegyházbüntetésre, illetve 7,4 millió forint értékű vagyonelkobzásra. Büntetéséből a férfi a nem jogerős ítélet szerint a legkorábban húsz év múltán szabadulhat feltételesen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.