Hírek
2011. Október 23. 07:33, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Hamis húszezressel fizettek a kávéért
Több hamis húszezres bankót találtak a rendőrök azoknál a férfiaknál, akiket azt követően fogtak el, hogy egy hódmezővásárhelyi boltban és egy presszóban is hamis pénzzel fizettek.
Pénteken reggel a csongrádi város Zrínyi utcájában, egy boltban és egy presszóban próbálkozott a két férfi a hamis pénzzel fizetni. A presszóban időben feltűnt, hogy a kávét egy hamis bankjeggyel próbálják kifizetni, ám a boltban csak azt követően vette észre a pénztáros, hogy becsapták, mikor a szomszédos helyiségből átszóltak neki. A hódmezővásárhelyi nyomozók a rendelkezésükre álló adatok alapján keresni kezdték a hamis pénzek gazdáit. A két férfit egy építkezésnél találták meg. Autójuk átvizsgálásakor további hamis bankók kerültek elő. A nyomozók megállapították, hogy az elfogott 32 éves kiszombori férfi adta a hamis húszezrest 42 éves szegedi társának, hogy azt a kocsmában egy kávéval váltassa fel. Miután ott lebuktak, már maga ment be a közeli boltba, ahol ezer forintért vásárolt reggelit. Az ügyben pénzhamisítás miatt indult eljárás, a fiatalabb férfit kihallgatása után őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását. (lm)
HavariaPress
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült